fbpx

 Ma már nem kérdés, hogy a magyarországi munkaerőpiacon állandósuló munkaerőhiányt harmadik országbeli, vagyis az Európai Unión kívülről származó dolgozókkal lehet pótolni. De valójában megéri a munkaadóknak? Krátky Márk az euJOBS Kft. operatív vezetője határozott igennel válaszol. Véleménye szerint minden cégnek érdemes átgondolni, hogy mivel jár a külföldi munkavállaló foglalkoztatása, de alapvetően ajánlja ezt a megoldást.

2016 óta új szabályozás van Magyarországon a harmadik országbeli munkaerővel kapcsolatban. Eszerint a szomszédos, nem európai uniós tagországokból származó munkavállalókat egyszerűsített eljárásban lehet foglalkoztatni, ebben az esetben két ország esik ebbe a kategóriába, Ukrajna és Szerbia. Az előző szabályozás idején legalább harminc napos engedélyeztetési eljárást kellett végig vinni a cégeknek, most viszont az ukrán munkavállalók szinte egyik napról a másikra munkába tudnak állni.

Fontos végig gondolni, hogy hogyan érdemes meghonosítani az ukrán munkavállalókat az adott termelési környezetben. Lehetséges-e egyáltalán számukra az adott feladatok elvégzése, ugyanis itt olyan ukránokról és szerbekről beszélünk, akik nem feltétlen beszélnek magyarul. A megkérdezett szakember olyan tevékenységekre ajánlja őket, ahol nagyobb a foglalkoztatott létszám, elegendő lehet egy 150-250 magyar szóból álló szókészlet, ki lehet alakítani csoportvezetői munkakört, aki adott esetben tolmácsol, a munkafolyamatokat irányítja.

De gazdasági értelemben megéri-e az ukrán munkavállalók foglalkoztatása? Fel kell mérnünk, hogy mennyi a költségünk és a ráfordításunk összessége a magyar munkavállalókra és mennyi lenne az ukrán munkavállalókra nézve. Amivel biztosan számolni kell, az a Magyarországra szállítás, a szállás költsége, valamint az ukrán irodáké, amelyek a munkaerő toborzásában segítenek.

Mindezek mellett rengeteget nyer a munkaadó Krátky Márk szerint. Elsősorban csökken a kitettsége a hazai munkaerőpiac felé. Ha itthon valaki másfél-két hónap alatt 30-50 főt szeretne felvenni nagyon nagy nehézségekbe ütközik. Jelenleg a magyar munkavállalók toborzása esetén magasak a toborzási költségek, a jelentkezők egy része hamar kiesik a foglalkoztatásból, ha nem tud olyan csomagot felajánlani a számára a munkáltató, mint amit elvár. Borzasztóan rugalmatlan a munkaerőpiac egy gyorsan felfutó, magas foglalkoztatási igénnyel rendelkező vállalkozással szemben.

Főleg a kékgalléros munkakörökben az a tapasztalat, hogy a magyar munkaerőnél magasabb a fluktuáció, mivel gyorsabban és egyszerűbben tudnak váltani, mint egy ukrán származású dolgozók. Utóbbi lojálisabb a céghez, míg a magyarok könnyedén találnak másik munkahelyet itthon, több lehetőségük van, addig az ukrán munkavállaló információ hiányában nehezen válthat. Vagyis az ukrán munkavállalók esetében a fluktuációval járó be- és kiléptetési költségek jóval alacsonyabbak.

 

Ha ukrán munkavállalókról beszélünk, a betanítási költségek is jobban megérik ugyanezért, mivel a megszerzett tudást nem viszi máshová a munkavállaló. Sokszor előfordul, hogy a betanítás után nem sokkal a dolgozó munkahelyet vált a magasabb fizetés reményében, mivel a megfelelő tudással már rendelkezik. A harmadik országbeli munkavállalók esetében ez a veszély nem fenyegeti a munkaadót.

Az ukrán munkaerő szívesebben túlórázik és vállal hétvégi munkavégzést, tehát a felmerülő fix költségek nem egy klasszikus 174 órás foglalkoztatásra oszlanak el, hanem egy 200-210 órásra. Innentől kezdve fajlagosan sokkal kedvezőbbé válik a harmadik országbeli munkavállaló alkalmazása.

Mindemellett a legnagyobb nyereség a nem kieső termelés nyereségében, fedezetében köszön vissza. A munkaerőhiány miatt magyar munkavállalóval nem lehet feltölteni bizonyos pozíciókat, amik így betöltetlenek maradnak, és csökken a termelés. A kieső termelés pedig óriási veszteséget okoz a cégeknek. Az ukrán munkavállalókkal ezek a pozíciók betölthetők, így a meglévő vevőkör kiszolgálása biztosított, sőt új vevőkör kialakítása is lehetséges.

„Azok a partnereink az euJOBS-nál – teszi hozzá Krátky Márk –, akik óvatosan kezelték az ukrán munkavállalók foglalkoztatását, ma már nyitottabbak feléjük, mert a HR előnyökön túl a konkrét gazdasági előnyök is jól érzékelhetők. Hosszú távon tervező vállalatok csak profitálhatnak a harmadik országbeli munkaerőből.”

Felkeltettük az érdeklődésedet?

Kérjük töltsd ki a lenti mezőket és munkatársaink felveszik veled a kapcsolatot.
A csillaggal megjelölt mezők kitöltése kötelező!

1 + 1 =

Legfrissebb blogcikkek

Nagy előnyöd van a HR-ben – de gyorsan kell élned vele!

Nagy előnyöd van a HR-ben – de gyorsan kell élned vele!

2018-ban 521 003 társas vállalkozás tevékenykedett Magyarországon – ebbe a körbe nem számoljuk az egyéni vállalkozókat, a költségvetési szerveket, valamint a nonprofit és egyéb szervezeteket. Ha a KSH vonatkozó statisztikáit vesszük alapul, a teljes gazdaságra 73 700...

Rendkívül magas a vendégmunkások száma Magyarországon

Rendkívül magas a vendégmunkások száma Magyarországon

Jelentősen megugrott a munkavállalási céllal tartózkodási engedélyért folyamodók száma év végére hazánkban. Pontosan 157 százalékkal nőtt meg azon külföldiek száma, akik Magyarországon szeretnének dolgozni. A magyar munkaerőpiac még mindig kiegyensúlyozatlan. Míg a...

Hogyan tudok ukrán munkavállalókat alkalmazni?

Hogyan tudok ukrán munkavállalókat alkalmazni?

Dönteni nem egyszerű, de a siker következő feltétele az elhatározás utáni lépések helyes sorrendje. Amikor már tudjuk, hogy ukrán dolgozókat szeretnénk alkalmazni, még nem biztos, hogy világos, hogyan tehetjük ezt könnyedén, az elvárt eredményességgel. Érthető, hiszen...

Keresse munkatársainkat!

Elérhetőség

Veres Tamás
Ukrán üzletág partner-kapcsolattartó
[email protected]

Tel: +36 20 409 2487

Központi tel: +36 1 225 7313
Ügyfélszolgálat: 1137 Budapest, Katona József utca 15.

Nyitva tartás

Hétfő: 10-17h
Kedd-Péntek: 09-17h

 

Cégadatok

Székhely: 7361 Kaposszekcső, Liget lakótelep 10.
Cégjegyzékszám: 13-09-150324
Adószám: 13567116-2-13
Magán-munkaközvetítői regisztrációs szám: 2947-1/2011-792
Munkaerő-kölcsönzői engedély szám: 3206-1/2011-899
ADATVÉDELEM - SÜTI TÁJÉKOZTATÓ

Térkép